Mire várunk 2017-ben: Logan

2016. december 23. - Marvel Magyarország

Hugh Jackman utoljára bújik az ikonikus karakter bőrébe.

logan-fokep.jpg

A Logan lesz a FOX-féle Marvel Filmes Univerzum és az X-Men franchise tizedik részlete, egyben pedig a Farkas-trilógia ("X-Men kezdetek: Farkas", "Farkas") záródarabja. A készítők erősen merítettek ihletet Mark Millar és Steve McNiven méltán híres képregénye, az Old Man Logan-ből, ami a címszereplő végső kalandját meséli el egy sötét jövőben. A mozifilm különlegessége, hogy az idén debütált Deadpool után ez is R-es korhatár-besorolást kap, vagyis az utolsó fejezetre jó eséllyel megkapjuk Rozsomák Farkas igazi, véres oldalát.

CSELEKMÉNY

A Logan cselekménye 2024-ben, egy posztapokaliptikus jövőben zajlik, ahol már nincs X-Men, a mutánsok száma pedig súlyosan csökken mindenki számára ismeretlen okokból. Egy kormány által engedélyezett, Transigen névre hallgató projekt titokban mutáns géneket birtokló gyerekeket gyilkológépekké változtat, és ezek közül kerül ki Laura Kinney (X-23), aki a címszereplő, valamint az egyre idősödő és beteges Charles Xavier professzor mellé csapódik. Üldözőbe veszi őket a kormány, a reményt vesztett triónak pedig mindent meg kell tennie a túlélés érdekében.

A nemrég megrendezésre került brazil Comic-Conon levetítették a film első negyven percét a szerencsés közönségnek, akik szinte egytől egyig eldobták az agyukat a látottaktól. Spoilermentes rövid reakcióikban méltatták a történetet, a brutalitást és a szereplőket, Dafne Keen-t (Laura Kinney) külön kiemelve. A Doctor Strange filmet jegyző Scott Derrickson is nagyon elégedett az adaptációval. Egy exkluzív jelenetről teljes leírást kaptunk, ami semmilyen fontos momentumot nem árul el:

"Logan, Charles Xavier és Laura (X-23) egy családnál vacsorázik egy farmon. Éppen átutazóban vannak menekülve valaki elől, és nem árulták el a családnak, hogy mutánsok. Amikor valódi szándékaikról kérdezték meg őket utazásukat illetően, Charles és Logan különböző válaszokat adtak humoros módon. Laurát kissé vadnak írják le, aki villa helyett a kezével eszik. Logan igyekszik megtanítani neki, hogyan kell enni; kettejük között egyfajta apa-lánya típusú kapcsolat van. Ezután Logan elmondja a családnak, hogy Xavier régebben egy iskolaigazgató volt, aki egy kicsit kibővíti ezt, mondván: "Speciális igényű tanulók iskolájában." Hozzáteszi, hogy Logan is ebben az iskolában tanított."

SZEREPLŐK

02_1.jpg

A címszereplőt alakító Hugh Jackman utoljára bújik az adamantium betyár bőrébe tizenhét év után. A karaktert úgy láthatjuk majd, ahogy eddig sosem: Megviselte az idő, moralitással és hagyatékkal küzd olyan kérdéseket felvetve, hogy a világ vajon vele vagy nélküle jobb hely, miközben már az öngyógyító képessége sem az igazi. Habár gyógyulni továbbra is gyógyul, a harcok során elszenvedett hegek mind megmaradnak a testén. Akarata ellenére is közel kerül egy fiatal mutánshoz, Laura Kinney-hez (lásd a következő bekezdésben), ezzel együtt élete talán utolsó fejezetébe lépve.

04.jpg

Dafne Keen egy feltörekvő fiatal színésznő, aki a The Refugees című tévésorozat után ebben az adaptációban kap komolyabb szerepet, mint Laura Kinney (X-23). Farkashoz hasonlóan ő is regeneratív gyógyító képességgel, emberfeletti erővel, kiemelkedő érzékekkel, sebességgel és reflexekkel rendelkezik, nem beszélve az adamantium karmokról, amikből ő három helyett kettőt birtokol egy-egy kezén, egyet-egyet pedig a lábain. Az első vetítéseket követő rajongói reakciók őt méltatják a leginkább, ráadásul egyesek Deadpool után a legjobb karakterként tartják számon a FOX-féle Marvel univerzumban.

03.jpg

Patrick Stewart Jackman-hez hasonló cipőben jár, elvégre már a legelső X-Men filmnek (2000) is főszereplője volt, jövőre viszont utoljára játssza el a Föld legerősebb telepatájának, az X-Men alapítójának és korábbi vezetőjének szerepét.  Charles Xavier professzor telepatikus képességei instabillá válnak, néha pedig még csak arra sem emlékszik, hogy ki Logan, így őt is egy új oldalról fogjuk megismerni. Láttuk már ezeket a karaktereket akcióban, az univerzum megmentése során - ezúttal öregségükbe és karrierjük utolsó szakaszába nyerünk betekintést.

06.jpg

Boyd Holbrook, a Narcos sztárja Donald Pierce-t fogja a filmben életre kelteni, aki a Transigen könyörtelen, számító és intenzív biztonsági főnöke, valamint a Reavers (a képregényekben egy kiborgokból álló mutánsgyűlölő csoport) vezetője.

08.jpg

Richard E. Grant vélhetően Dr. Zander Rice lesz, aki a képregényekben annak a projektnek volt a sebészeti vezetője, amely létrehozta X-23-at. Zander apja egykor az eredeti X-Fegyvernél dolgozott, ahol a menekülő Farkas végzett vele, így máris kapunk a karakter részéről egy jól megalapozott motivációt.

09.jpg

Stephen Merchant lesz Caliban, egy mutáns, aki képes érzékelni és követni más képességgel bírókat. Logan segítségére lesz Xavier professzor gondozásában és felügyelésében. A karakter Tómas Lemarquis alakításában tűnt fel egy rövid szerep erejére az idén debütált X-Men: Apokalipszisban.

Feltűnik a filmben továbbá egyelőre ismeretlen szerepben Eriq La Salle, Elise Neal és Elizabeth Rodriguez, valamint Doris Morgado egy bizonyos Maria-ként. Az X-Men: Apokalipszis audiokommentárjából arra is fény derült, hogy a film stáblistás jelenetében erősen felvezetett Mister Sinister a Logan-ben jelenhet meg először teljes valójában. Amennyiben ez igaz, feltehetően ő lesz a Transigen igazgatója.

A Logan 2017. március 3-án kerül az amerikai mozikba James Mangold rendezésében, és habár a magyar bemutató dátumára még nem derült fény, vélhetően március 2-án lesz esedékes, mint az év első szuperhősös mozija. 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7012070445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bob1899 2016.12.24. 19:44:29

Nem igazan szeretem az Xmen sztorikat se a filmeket de ezt a filmet igencsak nagy várakozás előzi meg a részemről!