Fontos lesz a Bosszúállók: Végtelen háborúból kimaradt hősök szerepe

2018. május 24. - Marvel Magyarország

Ahogyan azoké is, akik megsínylették a játékidőt. 

iw-hir-fokep-update.jpg

Habár Joe és Anthony Russo rendezők kiválóan mozgatták a film karaktereit a stáb nagyságához mérten, a Bosszúállók: Végtelen háború megtekintését követően joggal gondolhatta úgy néhány rajongó, hogy a vártnál kevesebbet szerepelt néhány kedvence. Számadatok is alátámasztják, hogy elsősorban a földi hősök (mint Amerika Kapitány vagy Fekete Özvegy) jelenléte eltörpül azoké mellett, akik látogatást tettek a kozmoszba, ha nem onnan jöttek egyenesen.

Persze ez még mindig a jobbik variációnak számít, hiszen egyes hősök fel sem bukkantak, és csak egy-egy mondattal magyarázták a hiányuk. Sólyomszem ugyan teljesen mellőzve volt a reklámkampányból, a filmhez kiadott legelső promóciós anyagnak hála a rajongók mindvégig abban a tudatban éltek, hogy kedvenc íjászunk is tiszteletét teszi Thanos ellen. Christopher Markus és Stephen McFeely írópáros egy friss interjúban elárulta, miszerint a Végtelen háború a kezdetektől mellőzte Clint jelenlétét, ellenben arra felhívták a figyelmet, hogy továbbra is kétrészes történetet alkot ez és a jövőre érkező folytatás.

"Már korábban is említettük, hogy a második részben nagyszerű szerepe lesz bizonyos karaktereknek. Éltünk a lehetőséggel, hogy két filmen keresztül meséljünk el kerek egész történetszálakat, szóval az olyanok, mint Kapi vagy Natasha, akikről azt mondtátok »Meglepő, hogy ennyivel kisebb szerepük volt Thorhoz vagy Doctor Strange-hez képest« nagy valószínűséggel elég fontosak lesznek a következő felvonásban." 

Hogy még jobban várjuk a visszatérését, a Bosszúállók 4. forgatási fotóiból következtetve Sólyomszem fel fogja ölteni a képregényekből ismert Ronin alteregóját, ahogy azt sem túl nehéz kitalálni a Végtelen háború történéseinek ismeretében, mi késztetheti ilyen lépésre. Mellette Hangya és Darázs szintén csatlakozni fog a megmaradt hősökhöz a nyáron debütáló saját kalandjukat követően, illetve a stáblistás jelenetben belengetett Marvel Kapitány is tiszteletét teszi Brie Larson alakításában.

A folytatás hivatalos címének leleplezésére bizonyára a nyár folyamán sor kerül, amivel együtt a sztori első részleteire is fény derülhet.

(forrás: Collider, Heroic Hollywood)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr613999526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása