Kiderült, miért lesz fontos Samuel L. Jackson szerepe a Marvel Kapitányban

2018. március 10. - Marvel Magyarország

Erről maga a Marvel stúdió elnöke beszélt.

nickfury_cptmarvel_index_update.jpg

A Bosszúállók: Végtelen háborút követő második film teljesen új hősöket és világokat fog bevezetni a Marvel Moziverzumba, és ezek mellett Nick Furyt is egy olyan oldaláról ismerheti meg a közönség, ahogy sosem láttuk idáig a nagyvásznon. Az 1990-es években játszódó produkcióban ugyanis nemcsak megvan még mindkét szeme, de közel sem olyan tapasztalt a szupererővel felruházott emberek terén, mint első találkozásakor Tony Starkkal. Erről beszélt az Entertainment Weeklynek Kevin Feige producer. 

"Szerettünk volna feltárni egy olyan időszakot, ahol Samuel L. Jackson karakterének még fogalma sem volt szuperhősökről és őrületes dolgokról a világban. Tudjátok, akkor találkoztunk Nickkel először, amikor azt mondta Tonynak, hogy 'Egy nagyobb univerzum részévé vált, csak még nem tud róla.' Nos, most visszatérünk egy olyan időbe, ahol még ő sem tudta, és bemutatjuk, hogy Carol Danvers volt az első hős, akivel összehozza a sors.

Különböző idők mellett különböző műfajokba is elkalauzol majd bennünket a film, elsősorban a 90-es évek akciófilmjeit megidézve. Nem igazán csináltunk korábban bármi ehhez hasonlót, szóval egyértelműen vissza fognak köszönni a Marvel Kapitányban a kedvenc mozijaink a 90-es évekből."

A riporter megkérdezte, mit ért egész pontosan Feige az előbb elhangzottak alatt: "Nem feltétlenül a történetre gondolok, hanem például a Terminator 2 akciójeleneteire. Ez a film annyira ikonikus, amennyire csak lehet - ott vannak azok a király utcai harcok, az autós üldözések és még ehhez hasonló szórakoztató dolgok. Mindezek ellenére a Captain Marvel nagy része a világűrben zajlik, ahogy az elvárható. Mint a többi különböző műfajok ihlette produkciónkban, lesznek itt-ott apróbb darabok."

A Marvel Kapitány jövő márciusban debütál Anna Boden és Ryan Fleck rendezésében, további főszerepekben Brie Larson (Carol Danvers), Ben Mendelsohn, Jude Law (Mar-Vell), Gemma Chan (Minn-Erva) és DeWanda Wise.

(forrás: EW, Collider)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2913728606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása