30 érdekesség, amit talán nem tudtál a Vasember 2-ről

2018. január 14. - Marvel Magyarország

Kulisszatitkok a második Vasember film kapcsán.

roadtoextra-3.jpg

Mint azt mostanra biztosan tudjátok, oldalunk hétről hétre végigveszi a Bosszúállók: Végtelen háború áprilisi bemutatójáig az eddig mozikba került Marvel produkciókat, és elsősorban a Marvel Moziverzum nagy egészének szempontjából beszélgetünk róluk. Úgy gondoltuk, hogy emellett minden heti filmünkről összeállítunk egy-egy gyűjteményt kulisszatitkokkal és egyéb érdekességekkel, amelyek talán nem voltak ismerősek mindenki számára. Kezdésként a 2010-ben debütált Vasember 2 van soron. 

1. Az első film rendezése után visszatért Jon Favreau nem volt maradéktalanul elégedett a Marvel állandó beavatkozásai miatt, pláne amikor a forgatás során kellett újradolgoznia a forgatókönyv néhány részletét. Különösen a közelgő Bosszúállókat felépítő elemeket növelték utólagosan (valamelyest a film rovására), mint például a S.H.I.E.L.D. jelenléte. Elsősorban az ilyenek miatt nem vállalta a Vasember 3 irányítását.

2. Bár Mickey Rourke több hónapot töltött edzéssel, kezdetben képtelen volt mozogni a Whiplash felszerelésben és használni a korbácsokat annak súlya miatt. A probléma megoldásának érdekében Rourke vastag katonai mellényeket viselt a további edzésekkor, hogy hozzászoktassa a testét a páncélzat alatti mozgáshoz. 

3. Scarlett Johansson annyira meg akarta kapni a Fekete Özvegy szerepét, hogy már azelőtt vörösre festette a haját, hogy egyáltalán rá esett volna a választás.

4. Mivel nem túl jártas a technológiában, Mickey Rourke számára a legnagyobb kihívás Whiplash játékában nem a súlyos páncélzat volt, hanem úgy tenni a számítógép előtt, mintha valóban értene hozzá. 

5. Whiplash meghatározó jegyeinek nagy részét maga Rourke javasolta a készítőknek. Ő akarta bevonni az orosz nyelv ily mértékű használatát, valamint ő ragaszkodott a karakter tetoválásaihoz, az aranyfoghoz és még a papagájhoz is. Valójában a madarat és az aranyfogat saját zsebből finanszírozta.  

6. Jon Favreau megígérte Samuel L. Jacksonnak, hogy Nick Fury ezúttal több játékidőt kap. Jackson kis híján nem tért vissza a szerződésével kapcsolatos problémák miatt, de végül egy kilenc filmre szóló egyezséget kötött a stúdióval.  

7. Amikor Tony megkérdezi Natashától, hogy tényleg beszél-e latinul, válaszként Lucio Anneo Senecától idéz: "A látszat néha csal." 

8. Robert Downey Jr. húsz kilónyi izomzatot szedett fel a forgatás kezdetére. Heti ötször edzett és különböző harcművészetekbe is belekóstolt.

9. Amikor először beszél Stern szenátorral (Garry Shandling), Tony azt mondja, örömmel fogadná a nemzetvédelmi miniszter ajánlatát. Egyszer a képregényekben Tonyt tényleg kinevezték erre a pozícióra. 

10. Hogy felkészüljön Fekete Özvegy szerepére, Scarlett Johansson hat héten át edzett a forgatás kezdete előtt, ráadásul a film felvételeinek hat hónapján keresztül is rendszeresen látogatta a termeket.

11. Számos újságcikk látható a filmben, amik a fiatalabb Tony Starkot és Ivan Vankot ábrázolják. Ezek többsége valódi fotó Robert Downey Jr.-ról és Mickey Rourke-ról, akik mindketten az 1980-as években szereztek hírnevet.

12. Vankonak hamisított papírokat ad át egy ismeretlen ázsiai férfi a film elején, hogy el tudjon jutni Monacoba. Jon Favreau szerint ez a személy a Tíz Gyűrű nevű terrorista szervezet egyik tagja, akik elfogták Starkot az első filmben. Ezt a szervezetet állítólag a máig ismeretlen, valódi Mandarin vezeti.

13. Scarlett Johansson teljesen kiakadt, amikor először meglátta karaktere jelmezét. Fogalma sem volt róla, hogyan fog mozogni egy ennyire szűk ruhában.

r-05378r-take4.jpg

14. Mielőtt bemutatta volna a robotokat a Stark Expon, Justin Hammer bevonuló tánca teljesen improvizáció volt Sam Rockwell részéről, aki elmondása szerint gyakran csinál ilyet, hogy jobban magáévá tegye a karaktereit. 

15. Ivan Vankonak eredetileg volt egy Lokit ábrázoló tetoválása a nyakán. A film producerei tartottak tőle, hogy a rajongók esetleg arra következtetnének ebből, hogy valamilyen kapcsolatban áll egymással ez a két karakter, szóval az utómunkálatok során eltávolították a tetoválást CGI használatával.

16. Egy belső konfliktus következtében Don Cheadle váltotta Terrence Howardot Rhodey szerepében. A két színésznek korábban már volt egy közös munkája az Ütközések (2004) című filmen.

17. Elmondása szerint Mickey Rourke rengeteg kutatómunkát végzett Oroszországot illetően, hogy kiválassza, milyen tetoválásokat kéne elhelyezni Ivan Vanko testén. Olyan autentikus orosz tetoválásokat szeretett volna, amelyek Vanko örökségét, a börtönöket és a különleges klubokat képviselik, amikhez köze lehetett.

18. Felkészülése során Rourke fizetett magának egy látogatást a Moszkvában található Butyrka börtönbe: "Igyekeztem megismerkedni az orosz filozófiával," mondta. "Van az egésznek egy saját kultúrája. Nagyon élveztem a kutatást és öröm volt találkozni az emberekkel, mind nagyon udvariasak voltak a börtönben." A színész azt is megjegyezte, hogy Vanko valójában szlovák akcentust használ. 

19. Tony Stark versenyautója Monacoban eredetileg a Vasember páncélra hajazó vörös lett volna, de Robert Downey Jr. különösen ragaszkodott a kék és fehér színezéshez.

20. A 2011-ben bemutatásra került Thort jegyző Kenneth Branagh rendezte a Vasember 2 stáblistás jelenetét, ami felvezette a filmet. 

21. Justin Hammer gyára valójában Elon Musk SpaceX létesítménye Kaliforniában. A háttérben látható emberek nem statiszták, hanem tényleges alkalmazottak, pedig a jelenetet éjszaka vették fel. 

22. A film szerint Anton Vanko 1963-ban disszidált az Államokból. Ez az év, amikor a karakter első alkalommal feltűnt a képregényekben Crimson Dynamoként. 

ironman2_natasha.jpg

23. Fekete Özvegy a Natalie Rushman álnevet használja a filmben, amit a képregények inspiráltak, egyszer ugyanis Nancy Rushmanként épült be valahova az egyik S.H.I.E.L.D. küldetésen.

24. Don Cheadle igyekezett saját ötletek alapján megformálni Rhodey karakterét, de mint elárulta, végül a lehető legtöbbet átvette Terrence Howard alakításából. A színész azt is elmondta, hogy az első Vasember bemutatója előtt azt hitte, a főhős egy robot, és csak néhány órája volt rábólintani Hadigép szerepére.

25. Sam Rockwell eredetileg Tony Stark szerepére is jelentkezett, de végül a hozzá hasonló dúsgazdag milliárdos és feltaláló Justin Hammer lett a folytatásban. Rockwell még a forgatókönyv elolvasása előtt beleegyezett, ugyanis bízott Jon Favreau-ban egy korábbi közös munkájuk után, illetve Justin Theroux forgatókönyvíró is régi barátja.

26. Jessica Biel, Gemma Arterton, Natalie Portman, Jessica Alba és Angelina Jolie is versenyben volt Fekete Özvegy szerepéért. Alba Sue Stormot játszotta az első Fantasztikus Négyes filmes franchise-ban, Portman pedig később Jane Foster lett a Thor-filmekben. A legfőbb befutó Emily Blunt volt, de mivel ő egyéb elfoglaltságok miatt visszalépett, így Johanssonra esett a választás. 

27. Összességében tizenegy különböző vizuális effektusokkal foglalkozó cég dolgozott a filmen, ami jelölve is lett a 2011-es Oscar "legjobb vizuális effektusok" kategóriájában számtalan másik díjátadó mellett.

28. A filmben volt egy rövid szerepe Olivia Munn színésznőnek, mint televíziós műsorvezető a Stark Expon. A bemutató előtt azt pletykálták, hogy Darázsként cameózhat, hiszen a képregényekben a Bosszúállók alapító tagjainak egyike volt a karakter. Munn hat évvel később az X-Men: Apokalipszisban Pszichét alakította. 

29. Híresztelések szerint nem sokon múlott, hogy Edward Norton feltűnjön egy rövid jelenet erejéig Bruce Bannerként. Szerencsére nem így lett, hiszen azzal együtt utólag még zavaróbb lett volna a színészváltás. 

30. A készítők elsődleges választása azért Mickey Rourke volt Whiplash szerepére, mert A pankrátorbeli szereplése Oscar-jelölést eredményezett számára. Majdnem visszalépett a filmtől, amikor megtudta, hogy a Marvel "mindössze" 250 ezer dollárt fizetne neki, úgyhogy végül megemelték az összeget.

Összeállította: Kovács Gergő

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4213572647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása