The Gifted: Két ismert gonosz csapat is feltűnt a képregényekből

2018. január 02. - Marvel Magyarország

A mutánssorozat nem fél meríteni az alapanyagból.

the-gifted-jelenetkep.jpg

A tegnap esti The Gifted epizód több szempontból is remek volt, többek között azért, mert igazi finomságokkal kecsegtetett a X-Men világában jártas rajongóknak. Aki nem kezdett még bele a sorozatba, azoknak csak ajánlani tudjuk, a kételkedőket pedig gyors pótlásra ösztökélni. SPOILER a továbbiakban!

A 3 X 1 címre hallgató tizenegyedik epizód rögtön Blink múltjának feltárásával indított, ahol a Purifiers névre hallgató szekta debütált. A képregényekben William Stryker alapította, melynek vallási fanatikus tagjai azt hitték, hogy a mutánsok nem mások, mint a Sátán ivadékai. Bár a szériában az előbb említettekre nem kaptunk utalást, de szintén mutánsellenesek és a ruházatuk is hű volt a forrásanyaghoz. 

A Hellfire Club nevét hallhattuk már a sorozatban Andy és Lauren Strucker dédszülei, a terrorista Fenris kapcsán. A félévadzáróban bemutatkozott Stepfordi Kakukkok a mai, visszatérő epizódban nagyobb teret kaptak. A telepátiával rendelkező mutánsok - a képregényekben legalábbis - Emma Frost klónjai, akiről tudni kell, hogy a Hellfire Club királynője. Ennek tükrében érthető lépés, amiért a The Giftedben megtették a Kakukkokat a Club ügynökeivé, hiába nem volt példa erre a füzetekben.

Megemlítették végre Polaris igazi édesapját, Magnetot is. A karaktert alakító Emma Dumont egy friss nyilatkozatában megerősítette, hogy a jövőheti kétórás fináléban többet megtudunk Polaris előéletéről, szóval kaphatunk válaszokat az apja sorsát illetően.

Érdekességként fontos megjegyezni, a The Gifted akkor kezdett alakot ölteni, miután a Fox passzolta a Hellfire Club köré épülő sorozat terveit. Ez talán egyet jelent azzal, hogy a társaságnak fontos szerepet szánnak a későbbiekben (ami most már csak egy potenciális második évadot jelent).

(forrás: TV Line)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7913543887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása