Hamarosan kezdetét veheti a következő Pókember-spinoff forgatása

2017. június 20. - Marvel Magyarország

A rendező személyes tapasztalatairól is nyilatkozott a projekt kapcsán.

black-cat-mozifilm.jpg

A legfrissebb információk szerint vélhetően a Marvel Moziverzum részeként, a Sony Pictures elkezdett fejleszteni egy önálló Venom-filmet Tom Hardy főszereplésével, valamint egy női karaktereket középpontba helyező produkciót. Utóbbi a Silver & Black (Ezüst és Fekete) címet viseli, ebből adódóan Silver Sable és Fekete Macska lesz a két főhős, akik egyaránt jelentős női figurának számítanak Pókember életében. A legutóbbi pletykahullám után most a rendező beszélt egy kicsit a készülő filmről. 

"Az benne a furcsa, hogy tudtam, hogy én vagyok a legjobb ember erre a feladatra" – kezdte Gina Prince-Bythewood, akinek többek között a kritikusok és nézők körében is elismert "Beyond the Lights", vagy a "Marvel's Cloak and Dagger" dráma egyelőre be nem mutatott pilot epizódja fűződik a nevéhez. A rendezőnő megerősítette, hogy jelenleg a forgatókönyvet módosítja néhány helyen. "Normális esetben ideges lettem volna, amikor elmentem a találkozóra, de ezt a filmet láttam a fejemben, és ez az igazán izgalmas dolog rendezőként: amikor tudod, mit akarsz csinálni. Különlegesnek éreztem magam ezeken a találkozókon, mert akármiről beszéltem, szerették. Megvolt az összhang."

Ennek ellenére továbbra sem fűzhetünk konkrét premierdátumot a Silver & Black mellé, azonban Prince-Bythewood reménykedik a hamarosan kezdődő színészválogatásban és az ősszel kezdődő forgatásban: "Lefekszem és ezen gondolkodom, felébredek és ezen gondolkodom, a nap folyamán magammal hordom a jegyzetfüzetem, amibe felírom az ötleteimet, az elképzeléseimet a látványról és a zenékről. Ennek a két női karakternek abban rejlik a sikere, hogy kik ők és miért teszik azt, amit. Ez számomra a lehető legtökéletesebb módja belemerülni a Marvel univerzumba, azzal a két nővel, akiket igazán tisztelek és nagyon várom, hogy életre keljenek."

(forrás: EW)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1512608047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása