Első hivatalos képen az Inhumans főszereplői

2017. május 04. - Marvel Magyarország

Fekete Villámhoz hasonlóan a szavunk is elállt.

inhumans-ew-first-look.jpg

Idén ősszel a Marvel megkísérli azt, ami sokak szerint lehetetlen: Miután a végsőkig tologatták a még 2014-ben bejelentett élőszereplős Embertelenek mozi premierdátumát (eredetileg 2019 nyarán tervezték bemutatni), a stúdió végül úgy döntött, hogy az ABC műsorán kelti őket életre és viszi egy korlátozottabb vászonra. Az Entertainment Weekly exkluzívan hozta le a királyi családról az első fotót.

"Ez egy roppant izgalmas javaslat volt" – nyilatkozta Scott Buck (Marvel's Iron Fist) showrunner az olyan sorozatokat érintő kihívások leküzdése kapcsán, mint a vizuális effektek, amelyek különösen Medusa és a hajában rejlő képességek, illetve az egy tonnás teleportáló kutya, Lockjaw szempontjából fontosak. Buck hangsúlyozza, hogy nem lesznek a vizuális effektusok abszolút tökéletesek. "Ezeket a karakterek valódi emberekként közelítjük meg, akiket csak megáldotta az élet ezekkel a képességekkel, szóval mind nagyon földhözragadtak."

A Földön és az Embertelenek technológiailag fejlett városában, az Attilanon játszódó sorozat középpontjában a királyi család áll, akik élete egy olyan kritikus ponthoz ér, ahol minden veszélyben van, amit valaha ismertek. A csapatot a hangjával pusztító erejű Black Bolt vezeti. "Kicsit nehéz őt megírni, mert Black Bolt nem beszél, de ő a hősünk és a széria középpontja, így ez határozottan kihívásokat jelent a történet elmesélésében" – mondja Buck. A karaktert alakító Anson Mount elárulta, hogy jelnyelvet használ, nagyon alaposan megválogatva a szavait.

Habár az Embertelenek nem a szintén az ABC-n futó A S.H.I.E.L.D. ügynökei spin-off sorozata, de természetesen mindkettő ugyanúgy a Marvel Filmes Univerzum világában játszódik. "A S.H.I.E.L.D.-ben történő dolgok esélyesen befolyásolhatják a mi eseményeinket is" – mondta Buck a crossover lehetőségéről. A cél azonban az, hogy a saját lábán álljon meg a produkció.

A képregényekben Black Bolt-nak gyakran saját testvérétől, Maximustól kell megvédenie a koronáját, akit az elsősorban a Trónok harcából ismert Iwan Rheon kelt életre. "Úgy örültünk, amiért megkaptuk őt" – mondta róla a showrunner. "Nem akartunk egy egyszerű gonoszt alkotni, aki gonosz, mert gonosznak lenni jó. Maximus más. Bonyolultabb, valóságosabb és vonzóbb."

A sorozat első két epizódját teljes egészében IMAX kamerákkal rögzítették, amelyek szeptember 1-től két héten át láthatóak lesznek a világ számos pontján (reményeink szerint hazánkban is), mielőtt elstartolna az ABC őszi kínálatában. "Az első két részt úgy fogjátok érezni, mintha egy filmet néznétek, az IMAX sokkal több szabadságot adott nekünk és arra ösztönzött bennünket, hogy gondolkodjunk nagyobban, mint egy normál hálózati műsor esetében."

(forrás: EW)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1212480467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KongFan 2017.05.04. 17:33:39

Scott Buck...
Vethetjük a keresztet szerencsétlen sorozatra...

Marvel Magyarország 2017.05.04. 17:39:07

@KongFan: Nem valami pozitív előjelzés szerintünk sem, de azért reméljük a legjobbakat, ha már ilyen fontos csapatról van szó.
süti beállítások módosítása